Szerző Téma: Az elhatározás és a kezdet :)  (Megtekintve 4049 alkalommal)

Nem elérhető BaratAdi

  • Griff sc
  • club
  • ***
  • Hozzászólások: 27
    • Profil megtekintése
Az elhatározás és a kezdet :)
« Dátum: 2012. Január 23. - 21:48:28 »
Sziasztok!
Nálam úgy kezdődött ez az egész, hogy egy szép, napsütéses tavaszi napon elkísértem Marci bátyámat az óbudai starthelyre, hogy megnézzem mit is csinálnak ők ott ilyenkor. Körülbelül két végignézett start után eldöntöttem, hogy egy tandemrepüléssel én is kipróbálom milyen érzés így repülni. Ekkor még úgy gondoltam, hogy valószínűleg nem fogok önállóan repülni, elég lesz egyszer megtapasztalnom az élményt. Erre a tandemre nem sokkal később Gödöllőn sor is került, ahol Joe-val repültünk egyet csörlésből. Miközben húztak minket fölfelé már biztos voltam benne, hogy nemsokára egyedül fogok ugyanitt fölfelé hasítani :)
Azóta eltelt egy szezon, és függővé váltam, ahogy majdnem mindenki aki egyszer belekóstol a repülésnek ebbe a formájába :-)

Nem elérhető Regős Peti

  • Griff sc
  • club
  • ***
  • Hozzászólások: 25
    • Profil megtekintése
Re:Az elhatározás és a kezdet :)
« Válasz #1 Dátum: 2012. Január 24. - 10:29:14 »
Én a születésnapomra kaptam a lehetőséget szintén Gödöllőn, szintén a Joe-val... kb. 5 nappal Barát Ádám barát előtt :)!!!
Leírhatatlan élmény.... attól a naptól fogva én is gyarapítom a függők csapatát!

http://www.youtube.com/watch?v=wPxVz2Jr89c&list=UULMzNwZIT63FUxN78ml17OA&index=17&feature=plcp

Csak javasolni tudom mindenkinek!!!!!!!

Nem elérhető Brigo

  • Griff sc
  • club
  • ***
  • Hozzászólások: 47
    • Profil megtekintése
Re:Az elhatározás és a kezdet :)
« Válasz #2 Dátum: 2012. Január 25. - 22:43:29 »
Jó volt olvasni az élményeiteket!!!
Nekem 2009 telén, egy barátom küldte el FB-én a Pep's-Liberta című dalt, aminek a filmje a Wagas fesztiválról szólt...naponta többször megnéztem :).
Jött a tavasz, én pedig mentem az Újlakira nézni a startokat!!Bennem ekkor, még nem volt elhatározás csak a vágy, aztán a jött egy váratlan, erős szeles tandemrepülés Máriahalmon!!! Csodálatos volt az egész......emlékszem ,hogy amikor leszálltunk, én csak feküdtem a földön és szerelmes lettem az életbe :) Azóta is, az vagyok :) Még egyszer köszönöm Joenak!!! (Akit ,aznap ismertem meg :) ) az ernyőt és Petikének a reppenést :)

http://www.youtube.com/watch?v=UPcp4yNEJu4

http://www.youtube.com/watch?v=2Aiv8KOib3w

Nem elérhető Rácz Monika

  • club
  • *
  • Hozzászólások: 25
    • Profil megtekintése
Re:Az elhatározás és a kezdet :)
« Válasz #3 Dátum: 2012. Március 07. - 11:57:35 »
Sziasztok!
Azt gondolom mindenkinek vannak mumusai, én is legyűrtem már egy párat /egy jó partner csodát művel az ember gondolkodásmódjával/
Tudnotok kell rólam, hogy én még a Vidámparkban sem voltam hajlandó soha felülni a hullámvasútra sem, nemhogy meredekebb szerkezetekre - és most repülök!!!!!
A történet egy éve kezdődött, amikor is a párom elhatározta belevág a siklóernyőzésbe.
Mentünk mindenfelé, ő tanulta, csinálta, magyarázta, én lelkesen és ámulattal figyeltem Őt.
Azóta eltelt egy év, és én is döntöttem: belevágok!
A kezdeti para így utólag már látom nem csak rám volt jellemző, ami egy kicsit meg is nyugtatja a tudatlan kezdőt.
Fedémesen tavaly nyáron is sok időt töltöttünk, így nem volt kérdés, hogy idén ott kezdünk.
Már előtte mindennapos téma volt az időjárás, az elméleti kérdések, de Tamás nagyon türelmesen magyarázta bármi kérdésem adódott.
Fedémesre érve azonnal irány a starthely, gyors interjú a kilókról /ha itt most leírnám, meg kéne öljelek!!/ beülő és ernyőválasztás és irány kupolázni.
Felemelő érzés amikor a kezedben megfeszülnek a hevederek, érzed az ernyő és a szél erejét, és bár még azt sem tudod mit csinálsz pontosan, de máris átjár az érzés: Igen, ezt akarom!
Délutánra már túl voltam pár futópróbán is, páromnak csendesen megsúgtam, hogy "csak el ne emeljen, mert meghalok!" de hazudik, aki azt mondja az ő fejében ez nem fordult meg legalább a legelején:)
Másnapra viszont nem volt kecmec, uccu neki, belefutóstart!!!!
Azzal erősítettem magam, végül is mi bajom lehet, max repülök egyet:)
Az első élmény felül múlta minden várakozásomat, az emelések, a süllyedések, a gyomrom az agyamban, de Laci bá' és a kedves vigyázó felügyelete biztosított arról, hogy jó időben vagyok a lehető legjobb helyen:)
A második nap 4 sikeres csúszással zárult a D-NY-i és a D-K-i oldalakon, estére minden izmom kocsonyaként remegett, a karjaim a hevederek által megnyúzva erőteljes hullafolt-hatást keltettek, de boldog voltam, főleg hogy sok dicséretet is bezsebelhettem:)
A következő nap kicsit erősebb szelet kaptam, ráadásul a meredekebb, É-K-i lejtő volt a nyerő, ami első ránézésre nagyon is ijesztőnek tűnt. Nosza, akkor erőltessük a kiforduló startot:)
Kis segítséggel - hiszen elsőre annyi felé kell figyelni, húzd fel, fékezz, engedd vissza, korrigálj, lépj alá, közben haladj is, fordulj meg, hol a fék bakker? fuss!!! féket fel, fuss még!!! na végre elemelt:D - de sikerrel legyűrtem az északi oldal mumusait is:)
A látvány a magasból - na jó, nekem a 70 méter szintküli is már Alpoknak hatott - mindent vitt:)
Aznapra 3 start fért bele, délutánra már a szél úgy döntött, hogy próbára teszi az idegeimet, így maradt a kupolázás, és a következő reggelre egy utolsó csúszás.
Most már értem, amikor a párom azt mondja, semmihez sem fogható a repülés élménye!!!!!
Köszönöm neki is hogy ennyi türelemmel és törődéssel áll mellettem, és kívánok magunknak még nagyon sok csodás repülési élményt!!!!!
Joe, Te meg jobb ha felkötöd a nacidat, mert lesz mit tanítanod nekem és a többi újonc griff-fiókának:))))))))))
« Utoljára szerkesztve: 2012. Március 07. - 20:37:58 írta monicom »

Nem elérhető Robo

  • Griff sc
  • club
  • ***
  • Hozzászólások: 14
    • Profil megtekintése
Re:Az elhatározás és a kezdet :)
« Válasz #4 Dátum: 2012. Március 07. - 20:50:12 »
Nekem evekkel ezelott sieleskor meselt egy pilota nehany sikloernyos elmenyerol. Erdekesnek tunt, de evekig feledesbe merult az egesz. Majd tavaly tel vegen eszembe jutott es ugy dontottem, hogy ideje megnezni magamnak ezt a sikloernyozest, mielott meg tul oreg leszek.  ;) (Kesobb rajottem, hogy ehhez senki nem lehet tul oreg.  :)

Atneztem a sikloernyos iskolak oldalait, felhivtam nehanyat es kivalasztottam a legszimpatikusabbat, a Joe-t. Eloszor csak ki akartam probalni a sikloernyozest a nyilt napon, es ha tetszik, akkor folytatom. A nyilt nap elso perceben biztos voltam benne, hogy folyatatni akarom. A vegen viszont kicsit gondolkodoba estem, hogy kell-e nekem ez a sok macera: cuccolas, utazas, az idojaras bizonytalansaga, stb. De belevagtam a tanfolyamba es nagyon jol dontottem!

Nagyon elveztem a kupolazos gyakorlatokat, nekem volt a legnagyobb sarkanyom a reten. :P Majd az elso onallo "repules" (lecsuszas Voroskorol) felemelo elmeny volt, szo szerint. A legfelelmetesebb az volt benne, hogy egyaltalan nem volt felelmetes, pedig nem volt szilard talaj a labam alatt, ki voltam teve a levego szeszelyenek. A tanfolyam soran meg kellett dolgozni a sikerekert, de a repulesek boven karpotoltak mindenert. Tavaly ev vegen megvolt az elso egy oranal hosszabb repulesem, ami vegkepp elkeresztelt ezzel a sporttal. Egesz telen az jart a fejemben, hogy csak legyen mar jo ido es vegre mehessek repulni ujra. Lehet, hogy en is fuggo lettem, mint Peti (is). Mindegy, a lenyeg, hogy mar csak nehany nap, es nekem is indul a szezon...  8) Es nem mellesleg ismet rendszeresen talalkozhatok a tobbi jofej Griffessel. :)



Nem elérhető Anett

  • club
  • *
  • Hozzászólások: 1
    • Profil megtekintése
Re:Az elhatározás és a kezdet :)
« Válasz #5 Dátum: 2012. Március 27. - 21:14:05 »
nos akkor íme az én első élményem (a többség már olvasta facebookon tőlük elnézést az ismétlésért):

Múlt hét szombaton reggel felébredtem, pihengettem (már vagy 3 napja próbáltam kiheverni egy túl jól sikerült bulit) és úgy gondoltam ma az ég egy adta világon semmi, de semmi izgalmas nem fog történni. Kellemesen megebédeltem a NobiUpdate oldalast, majd leültem kicsit püfölni a facebookot. Egyszer csak felugrott egy chat ablak. „Szia, arra járunk felétek jössz tandemezni? Mármint? Siklóernyőzni. Túlélem? Aha. Akkor persze. Ok, hívlak a kocsiból.” Nos hát így kezdődött. A lehetőségekkel élni kell. Éltem.

Pár óra múlva már a természet lágy ölén napozgattunk három sráccal. Egyetlen lányként a viccelődések igen komoly céltáblájává váltam, de sebaj, gondoltam majd rájönnek, hogy én bírom ám a kiképzést. „Gyenge… Erős… Befújás…  Alapszél...” és hasonló kifejezéseket dobáltak, de természetesen  mindezt olyan misztikusan, hogy még véletlenül se érzékeljem, hogy ez most nekünk jó vagy rossz. „Startoljon már el valaki!” Úgy érzékeltem, hogy elsőnek lenni hálátlan feladat,  amihez senkinek nem fűlik a foga. Ennyi erővel kőpapír ollózhattak is volna, hogy a végén a vesztest lelökjék a Taigetoszról. De csak vártunk. Vártunk…  és semmi. Már a nap is kezdett lemenni. Összeszedelődzködtünk, majd elindultunk hazafele. Kicsit csalódott voltam , hogy így elhúzták előttem a mézesmadzagot, biztos csak azért hívtak h legyen valaki, aki felcipelni a hegyre ezt a baromi nagy batyut, amitől púposabb lettem, mint a rőzsehordó asszony.

Aztán egyszer csak felkiáltottak: MOST! Batyu ledob, uccú neki egymás után szálltak fel, mire feleszméltem már rám is aggatták a hacukát. Kapcsolgattak hátulról, fogtak elölről. A srác a szemembe nézett: Ideges vagy? Nem. DE IDEGES VAGY- próbálta belém szuggerálni, nem is kérdő, hanem erős kijelentő módban, de én nem hagytam magam, én biza még a kedvéért sem leszek ideges. Tulajdonképpen csak a mögöttem álló természetes életösztönére hagyatkoztam, értsd: reméltem, hogy ő sem pont ma akar meghalni, és tudja mit is csinál.

Az első start nem sikerült túl fényesen, megcsodálhattam egész közelről a dombocska mészkőtörmelékének szerkezetét, legalábbis arra a pár percre és méterre amíg az ernyő vonszolt rajta minket. Sebaj, bátor vagy Csoki, majd másodjára menni fog. Ment is. Semmi para, az ernyő egyszerűen csak elemelt, olyan kényelmesen mintha a fotelből nézném a Barátok köztöt. Gondoltam illene pár csajos sikoltozással rájátszanom, hogy legyen némi sikerélménye a mögöttem ülőnek. Elvégre a vidám parkban is csak azért sikoltoznak, mert ott ez a szokás. De nem éreztem késztetést, egyszerűn csak ámultam bámultam milyen megdöbbentően biztonságos érzés ez az egész. Csak így libegni. A semmiben.

Pilótám megkérdezte: na trükközhet-e párat? „Ésszel fiam, ésszel” gondoltam, de mivel ennél választékosabb szókinccsel rendelkezem ezért csak annyi jött ki a torkomon: „hát persze, de csak amit még a körülményekhez képest biztonságosnak érzel” Hát ezek után nagyjából minden belső szervem átrendeződött, de istenem, hogy ez milyen #&ßx@%”ł  jó érzés volt! Földet érés előtt fel lettem szólítva, hogy majd bejön mellém, fussak vele. Hát egy két futó lépés után inkább elvetődtem, mégis csak kezdő vagyok, meg szőke, belefér, majd elnézik. Na jó az igazság az, hogy nem nagyon tudtam felmérni a távolságot és fogalmam se volt, hogy még a levegőben vagyok, vagy már a földön futok, egyszerűen nem érzékeltem mikor fog leérni a lábam a talajra.

Nagy élmény volt köszöntem szépen, úgy voltam vele, hogy ez milyen szuper, milyen jó lenne, ha így tandemben vinnének néha, én csak pislognék, nézelődnék ,a mögöttem ülő meg elvégzi a piszkos munkát. Ez így nagyjából meg is felelne köszönöm. Megtanulni? Ugyan már, lovagoljon szelet pár madzagot húzkodva az, akinek hat édesanyja van. Nem ettem én meszet.

Pár napig tartottam is magam ehhez, de valahogy éjszakánként karabínerekkel és madzagokkal ámodtam, valamint azzal mozdulattal, ahogy az ernyősök felszállás előtt 180 fokot fordultak, kiengedve a kezükből az egyik madzagot, amit a fordulat után egyből azonnal újra elkaptak. Wow. Ezt a mozdulatot újra és újra lepörgettem a szemem előtt. Kiengedik a kezükből a féket? ELENGEDIK? Hát őrültek ezek? Mi a titok? és ha elrontják vajon mi lesz? hát ezt meg kell tanulnom nekem is. Némi párhuzamot véltem felfedezni szívem legkedvesebb hobbijával a lovaglással is. „valami nagy és erős uralása technikával” Hm. Mintha ez még se állna a személyiségemtől messze.  A harmadik és talán legnyomósabb ok, annak felismerése volt, hogy hogy tandemre valszeg nem tudok majd olyan egyszerűen bérletet váltani, mint a BKV-re. Nincs mese. Ezt meg kell tanulni. Ezek után elkezdtem ostromolni  kedves barátom, aki elhívott eme sorsfordító eseményre, hogy mondjon vmi egyesültet  vagy tanfolyamot, nyílt napot vagy bármit, hogy induljak el. A huszadik fészbúk üzenetem után, mikor éreztem h lassan a zaklatásom miatt „tilt/töröl” közeli állapotba kerülök inkább felhívtam. „ Adok egy oktatót” majd pedig átadta valakinek a telefont. Te tényleg oktató vagy? rikoltoztam a telefonba az örömtől, mintha minimum a télapót kapcsolták volna, de úgy éreztem ezek után bejutok akár a pápához is. Tényleg oktató volt. Meg is beszéltük, hogy épp indult egy csoport, csatlakozzak szombaton a HHH-en. Mire magamhoz tértem már a HHH-en ültem. A 6:30-as kelés, vonatozás, buszozás, gyaloglás után, arra eszméltem, hogy egy csodaszép helyen ücsörgök, a természet lágy ölén, még nem csináltam semmit, de ez már most jó.  Jó helyen vagyok. Aztán rám adták a hacukát. Szerintem a tevék a karavánban kevésbé vannak megpakolva de sebaj, legalább nem kell kondi/fitnesz teremre sem költenem többet. „Ez az ernyő, itt vannak a cellák, ezek töltődnek fel levegővel.” Cellák. Hm . Akkor ezt a vállalkozó kedvűek otthon kipróbálhatnák száz összekötözött nejlonzacskóval is?  Aztán elrendezgették mögöttem az ernyőt, a kezemben a hevedereket, majd pedig felszólítottak: fuss. Tessék? Há’ itt ez az izé mögöttem, mekkorát fog ez rántani rajtani, meg hát nem is látom halló-halló, mi az hogy fussak. Eleve nem futok, ha nem kergetnek. Fuss. Most komolyan? Aha. gondolkoztam még 3-4 másodpercig, pont annyit mint 2005-ben a bunje jumping ugrásom előtt, majd elkezdtem futni. Gyere,  fuss, fuss, fuss, futottam, futottam, megfeszült a karomon a cucc, majd pedig felfele toltam, fuss (Forest) fuss, jó lesz, jó lesz, futottam, futottam,konkrétan torkom szakadtából kacagva és röhögve (h mi a lófuck-ot keresek, itt és mit is csinálok most tulajdonképp?), de szerencsére a  lejtő előtt rám szóltak h elég. Reméltem is h nem kell első alkalommal Timbuktuig repülnöm. Vagy jelen esetben inkább futnom… Szóval sikerült, legeslegelsőre a fejem felé emelni a cuccot, fent is maradt el se billent semmi. Ekkor még fogalmam se volt mit, hogy csinálok és miért, de sikerült. Babér koszorúkat képzeltem a fejemre, ha páva lettem volna kifeszítettem volna farktollaimat és eljárok vmi büszke násztáncot.  De nem vagyok páva. Na az első sikerek után azért bénáztam is kőkeményen, futkorásztam jobbra balra de nem mindig sikerült azért a közepét betájolnom, nyeklett nyaklott összevissza. Futkorászós letudva, én már a másik módszerre vágytam, amikor az ernyő előttem libben fel és nem a hátam mögött. Kíváncsi voltam az érzésre, vajon az egész testem megrántja, vajon tudom majd uralni?  Napok óta erre az érzésre vágytam. és szerencsére, pont olyan volt ahogy elképzeltem… Az az erő amivel húz… Ohh istenem…  Hát leírhatatlan érzés… Az irányítása is hasonló volt, mint amit előre megálmodtam. A lovaglás során ugyanis kézzel, lábbal és testsúllyal irányítom az állatot, néha nagyon finom néha erőteljesebb mozdulatokkal. Hát játszani itt is kell. Isteni érzés. Isteni érzés játszani valami nálad hatalmasabbal. Ó, és az a hang, amikor megtelik is felszáll, fellobban, libben, ahhhhw hát még most is hallom ez a susogást mintha csak a szirének énekelnének a fülembe… és igen, meg volt az a bizonyos 180 fokos mozdulat, a kifordulás, ami nem hagyott nyugodni napok óta... Yessoké.  Nem mondom azért volt pár para helyzet, egy egy erőteljesebb befújásnál, amikor csak ordítottak, hogy fék-fék-fék, én meg ordítottam vissza hogy, DE ELFOGYOTT A FÉK!  Remélem az aranyköpéseket nem jegyzik sehol az utókor számára, és nem válik szállóigévé. Annyi eszem ugyanis nem volt, hogy ha a kallantyúval már nem tudom tovább húzni, akkor húzzam a madzagot vagy tekerjek rajta vagy bármi. De hisz elfogyott, én megmondtam kérem szépen. Az egyik másik kedvenc aranyköpés az volt, amikor a segítőm megemlítette, hogy „hát tudod, amikor majdnem beszív egy felhő… Wtf? :D hát a röhögőgörcs kerülgetett, igen a felhők azok már csak ilyenek, csak úgy beszipákolják az embert. És mindezt a világ legtermészetesebb hangján, „hát tudod…”  Ekkor ismét felkacagtam. Mindenesetre egy új arcát ismertem meg eme kedves bárányalakú jelenségeknek. Lehet mostantól emberevő felhőkről rémálmodok, akik az emberek elfogyasztása után az ernyőkből szivárványt okádnak.

A másik legviccesebb jelenet, mikor egy kellemesebb tavaszi szellőcske alkalmával a mögöttem álló kedves fiatalember, megfogott a beülőmnél, hogy ne lobogjak, mint a nemzeti zászló. A jelenet már csak azért is vicces lehetett, mert a fiatalember és az én eltérő méreteinkből adódóan nagyjából úgy festhettem, mint egy kölyökmacska, akit elkaptak a grabancánál. Éreztem a helyzet komikumát, de még mindig jobb mintha végigszántottam volna a repteret, mivel a cipőm nem rendelkezik ABS-szel. De akkor is tetszett. Nagyon. Nagyon nagyon. Annyira, hogy közöltem is az oktatóval ok, maradok. Ő pedig ezek után közölte, hogy remek, az A vizsgához majd kell 5 magas start. Tessék? MAGAS? ONNAN FENTRŐL? Igen, persze. Isteni. De ha már azt mondtam maradok,  nem csinálok emberi hátsófelet a számból, maradok. Lesz, ami lesz. Take it easy.   Kimerültem, kifáradtam. De isteni volt. Akarom. Apropó a karom! A karom sajnos gusztustalan lett. Olyan lila véraláfutásos, hogy ilyen leletekkel bárkit lecsukathatnék erőszakért.  Töröm a fejem kire haragszok ennyire épp. Valahol titkon reménykedtem, hogy még se fogom élvezni, hogy rossz érzés lesz , nem biztonságos, vagy hogy olyan rettenet béna leszek, hogy egy életre elmegy a kedvem, de nem… Sajnos úgy tűnik ez szerelem…  Aztán majd kiderül, hogy csak szalmaláng, vagy egy életre szóló kapcsolat lesz ebből…